Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Itt a tavasz...

2012.03.22

 Így aztán kevesebbet is vagyok itthon, kevesebbet is ülök a gép előtt, és végre jó az idő, következésképpen több alkalom nyílik az ügyeket gyalog intézni, és a télen elterebélyesedett valagamból emígyen megpróbálok lefaragni.Az is jó, hogy ilyenkor találkozom emberekkel,akikkel autózgatván nem, és jókat társalkozunk., Ma délelőtt is elmentünk sétálni a Fifivel. Eléggé el nem ítélhető módon nekem alibi kell a sétához, igazán nem szeretek egymagamban lődörögni, noha a pszichológusom szerint nincsen abban semmi fura vagy kényelmetlen. Én azonban kényelmetlenül érzem magam egyedül. Szóval Fifi a legjobb alibi, mégis jobban veszi ki magát, ha az ember a kutyájával sétál, és nem önmagával. Az előző mondatot azonban - be kell látnom - lassan múlt időben használhatom csak. Fifi ugyanis öreg, következésképpen lusta, nehezen mozdul már nincs ínyére a séta. Kicsit tessék-lássék megy, bár az is inkább csak szimatolgatás, és nagy hamar megfordul, és irány haza. Ma a partra mentünk, isteni volt az idő, gyönyörű a Balaton, és sajnos, kinyitott a fagyizó (facebook-esemény), és muszáj volt elnyalni két gombócot. Angol puncs és toffifee, juj! Finom volt. Ezzel azonban sikerült ismét dugájába döntenem a szétválasztóst, mert már megfőztem a barnarizst és megpároltam a zöldségeket a keményítő naphoz. Ez most ugrott. Tetejébe a gyöngyöm persze a szokásos inkább nem sétálok műsort adta, így még lesétálni se sikerült a két gombócot.

Santika pénteken megműttetett, még látszik a sebe, sajnos a fehér kis szőréből messzire virít a gyógyuló forradás..Kétségtelenül nyugodtabb, bár azt, hogy nyugodt, vele kapcsolatban enyhén túlzás emlegetni.

Anyagilag itt a vég, a csőd, befizettem Korzikát, és amire még nem számítottam, fogat kellett csináltatnom. Már olyan beszédhibás voltam, mint Lendvai Ildikó, vagy dr. Kende. Szóval nem lehetett érteni amit beszéltem, már pedig én abból élek, hogy beszélek. Jó drága lesz, de egyenlőre még csak egy ocsmány műanyag fogszerűség van felhelyezve, ami elég borzasztó, de beszélni legalább már tudok.

Sajnos, hála Fifinek ismét itt ülök, ahelyett, hogy a parton lógnék, süttetném magamat a nappal, és élvezném az életet valamelyik kávézó teraszán. Na, ehhez meg végképp partner kellene. Nem értem, miért pontosan nekem nem akad egy jó pasi, akivel klasszul ellébecolnánk, élveznénk, amit még élvezhet az ember ebben a korban. Magamról és a helyzetemről a legjellemzőbb mondás az, hogy attól hogy még nem haltál meg, nem biztos, hogy élsz. És én még annyira szeretnék élni. Amikor itt társ után ácsingózok, való igaz, nem a mindennapok rutinja az, ami elsőre eszembe jut, hanem mindaz, amivel egy kapcsolat vidámabbá, élhetőbbé tudná tenni az élet(em)(ünk)et. Nem hiszem, hogy ne lenne egy olyan férfi, aki örülne a társaságomnak, a balatoni életnek, amit élek, és amihez csatlakozni lehetne. Persze bizonyos mértékig. Én nem kívánok örökkön-örökké mellettem levő társat, a dolgomat inkább magam végezném, és gondolom, eközben ő is végezhetné a magáét, ám amikor ráérünk, nagyon jól el tudnánk tölteni együtt a szabadidőnket.. Nem szeretek mással aludni, Jack Nicholsonnal együtt vallom, hogy más a szex és más az alvás. Én már nem szeretnék valaki melett felébredni, mert ahhoz elég sok idő és smink kell, hogy emberhez illő látványt nyújtsak. Nem óhajtok senki családjába integrálódni, senki pénzére nem fáj a fogam, és senki vagyonát nem szeretném megosztani.  Ám ez mind csak képzelgés itt. Ma már olyan nyomorultul éreztem magam, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy újra regisztrálok valami netes társkeresőre, de aztán győzött a józan ész és a tapasztalat, én ott még csak csalódást és kudarcot éltem meg, kösz, soha többé!

Egyébként a négy napos ünnep alatt volt elég dolgom, aztán szombaton meglátogatott egyik kedvenc unokaöcsém (kettő van), jött a tesóm, meg a két unokahúgom, lementünk fagyizni... Hát hányinger volt. Akkora tömeg volt, hogy jóformán lépni sem lehetett, arról nem beszélve, hogy a sok sznob majom pesti újgazdag tartott felvonulást. Hatalmas BMW-k, egyéb kabriók, SUV-ok, és csili-vili motorok, mindenki lépésben hajtott, hogy jól megcsodálhassák a vadiúj járgányaikat. Már csak az hiányzott, hogy aprópénzt szórjanak a bámészkodók közé. Na, ezt utálom a legjobban.

MOSTszép a part. Nyugi van és béke, és azt nézheted, ami miatt jó ez az egész. Nem a nagyarcú görény köcsögöket. Nincs itt válság kérem! Mutogatás és hencegés van. 

Más: szegény Jutka kórházban volt, már itthon van, de nem dolgozik. Mondjuk rosszul esik neki, hogy sem a munkatársai, sem "kenyéradó gazdái" még csak nem is érdeklődtek a hogyléte felől. Nem csoda, ha fáj neki. Egyre inkább ezt lehet tapasztalni, hogy mindenki leszarja a másikat. Csak az érdekli, meddig lehet levenni, hasznot húzni belőle. Nekem se esett túl jól, hogy a Jutkáék (a pesti Jutkáék, akik a fent említett körből valók őszintén szólva, bár én azt hittem, van némi különbség) itt voltak, és a négy nap alatt annyi ideje nem volt, hogy rámcsörögjön. Amúgy, ha velem beszél, mindenféle majom picsának elmondja a Zitát, egyébként meg rajtuk lógnak, és ha ők vannak, akkor én az eszébe se jutok. Hát így van ez. Azt hiszem, nem zavartatom magamat miatta. Helyére teszem a dolgokat, jobb dolgom nem lévén.